Akik először találkoznak a kínai teázás kultúrájával, gyakran megijednek, hogy hogyan lehet azt észben tartani, hogy mikor mit ihatunk, hogyan kell elkészíteni stb. Nem kell megijedni, egyfelől erre hoztam létre az ingyenesen letölthető kiadványaimat, de még ez sem feltétlenül szükséges, hiszen van egy alapszabály, amit ha követünk, akkor nem lesz gond a helyes tea kiválasztásával.
Az alapelmélet szerint, arra kell gondolnunk, hogy bármit is iszunk (vagy akár eszünk), arra kell gondolnunk, hogy minden a gyomorban kezdődik. Tehát e logika mentén haladva, ha olyan teát választunk általános fogyasztásra, ami jót tesz a gyomornak, akkor azzal nem hibázhatunk.
Az 5 Elem Elmélete szerint a gyomor a Föld eleméhez tartozik, amit a Tűz eleme támogatja. Így tehát gyomrunkat a Tűz elemhez tartozó teákkal tudjuk támogatni, tehát az ehhez az elemhez tartozó teákkal nem árthatunk, általános fogyasztás esetén se. (Természetesen a szigorú alapszabályokat itt is érdemes betartani, erről a Tea Kódexben lehet olvasni.)
A Tűz elemű teák, amiket egész évben élvezhetünk gond nélkül, azok a Fekete teák, az erjesztett Puer teák, a Sárga és az Oolong teák közül az erősebb Oolong teák. Herba teák közül Kínában nagyon szeretik és igen hasznos a kínia kúszómagnóliából készült teák, ha van lehetőséged megkóstolni, feltétlen! 🙂